Sümeg város
Adatok
Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Veszprém megye
Kistérség: Sümegi kistérség
Lakosság: 6784 fő
Terület: 64.13 km2
Népsűrűség: 105,79 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 87
Fekvése
A Bakony-hegység délnyugati szárnyán, a keszthelyi-tapolcai medencét a Kisalfölddel összekötő völgyben helyezkedik el. Délről Tapolca határolja.
MegközelítéseA városon áthalad a 84. számú főközlekedési út, amely a Balatonhoz vezet. Közúton Győrből, Zalaegerszegről és Veszprém irányából közelíthető meg. Vasútállomása a Balatonszentgyörgy-Tapolca – Ukk fővonalon található. A Sümeg – Tapolca közötti vonalszakaszt 1891-ben építették meg.
Története
A sümegi várhegy.A város közelében bronzkori leleteket tártak fel, ahol kőbaltákat és urnákat találtak. Határában őskori kovakő bányát fedeztek fel, ami ma védett terület és múzeum. A római korban is lakott terület volt, amit a feltárt katonai táborhely és lakóépületek bizonyítanak. A város területén háromhajós őskeresztény bazilika alapfalait tárták fel. A várat a tatárjárás pusztítása után IV. Béla kezdte el éppítetni, majd a veszprémi püspökök fejeztették be. A várnak fontos szerepe volt a török megszálás alatt, mert a környék várai közül egyedül maradt magyar kézen. Veszprém törökök által történő elfoglalása után sokan meneküétek Sümegre, köztük a püspök is. 1605-től 50 évig itt őrizték Szent László hermáját. A várfalakat 1656-1658 között Széchenyi György veszprémi püspök bástyákkal megerősített kőfallal vette körül, ezen belül épült ki a nemesi belváros. A város utcái a Várhegy meredek oldalait fogják körül. A Rákóczi féle szabadságharcban a vár és a város jelentős szerepet játszott, a kuruc katonaság központja volt, ezért az osztrákok 1713-ban nagy részét lerombolták. 1748 és 1755 között Padányi-Bírő Márton barokk stílusú püspöki palotát éppítetett, ugyanis a város közel 200 évig püspöki székhely volt. A ferences szerzetesrend részére ugyancsak barokk stílusban kolostort építettek. 1700-ban a város nagy részét tűzvész pusztította el. 1907.ben a település elveszítette városi rangját és csak 1984-ben nyere vissza azt. Ma jelentős szerepet játszik a Balaton-felvidék idegenforgalmában különleges rendezvényeivel.
Nevezetességei
Sümegi vár, a ferences kolostor felől A sümegi vár légifotón A sümegi vár 3D képen- A Vár egy kúpalakú alsókréta korű mészkőhegy tetején áll a tengerszint fölött 270 méter magasságban, a város átlagosan 180-200 méteres tengerszint feletti magasságábol kiemelkedve. Alaprajza sokszögű, észak-dél irányában elhúzódó 125 méter hosszú és 80 méter szélességű, belsőtornyos lakóvár, meredek hegyoldallal körítve, az oldalra lenyúló "tarisznyavár"-ral. A várban rendszeresen várjátékokat ás lovagi tornát rendeznek.
- Ősember bányája védett kovakő bánya amit az őskorban műveltek, múzeumként látogatható.
- Ferences templom és kolostor, épült 1653-ban barokk stílusban. 1699 óta híres búcsújáró hely.
- Kisfaludy Sándor (1772-1844) szülőháza, épült a 18. században, múzeum.
- Püspöki palota, épült 1748-1755 között, a magyarországi barokk építészet kiemelkedő alkotása.
- Katolikus Plébánia-templom késő barokk stílusban épült copf, empire és rokokó elemekkel, építették 1757-ben, belsejében Maulbertsch freskókkal.
- Temető kápolna, épült későbarokk stílusban 1816-ban. Magyarországi Sixtus-kápolnának is nevezik.
- Nyereg és lószerszám állandó kiállítás és múzeum.
- Fazekas múzeum.
- Vár-múzeum.
- Bor-múzeum,
- Természetvédelmi terület, a Várhegy és a Mogyorós domb.
- Váristálló, a várba vezető út mentén, ma lovasközpont.
- Termál fürdő, ami a nyári időszakban üzemel.
Testvérvárosai
- Szováta, Románia
- Aichtal, Németország
Következő községek
Sümegcsehi | Sümegprága | Sumony | Súr | Surd | Süttő | Szabadbattyán | Szabadegyháza | Szabadhidvég | Szabadi | Szabadkígyós | Szabadszállás | Szabadszentkirály | Szabás | Szabolcs | Szabolcsbáka | Szabolcsveresmart | Szada | Szágy | Szajk | Szajla | Szajol | Szakácsi | Szakadát | Szakáld | Szakály | Szakcs | Szakmár | Szaknyér | Szakoly | Szakony | Szakonyfalu | Szákszend | Szalafő | Szalánta | Szalapa | Szalaszend | Szalatnak | Szálka
További községek
Vasvár | Hugyag | Köcsk | Told | Keménfa | Újszentmargita | Sándorfalva | Vágáshuta | Kondoros | Polány | Drávacsepely | Királyegyháza | Esztár | Bozzai | Valkonya | Babarcszőlős | Zók | Vindornyaszőlős | Koppányszántó | Gerényes | Bolhó | Csősz | Dencsháza | Rinyaszentkirály | Biharnagybajom | Nagyszokoly | Szentendre | Kálló | Merenye | Nyárád | Zalakaros | Nyírkarász | Baracska | Szorgalmatos | Bozsok | Hegymeg | Császár | Megyehíd | Szakály | Áporka | Pusztavám | Gyugy | Apc | Tállya | Bodajk | Árpás | Kozárd | Várdomb | Hét | Tárkány
